Adatvédelem mindenkinekSzakembereink rövid határidővel vállalják Önnek
és szervezetének GDPR felkészítését

Miért kell betartani a GDPR rendelkezéseit?

Miben tudunk Önöknek segíteni?

Kérje személyre szabott ajánlatunkat!

Miért kell betartani a GDPR rendelkezéseit?

  1. Mert 2018. május 25-től kötelező és igen nagy büntetéseket szabhat ki a hatóság, ha egy szervezet nem tartja be az uniós rendelet előírásait.
    Az Infotv. alapján kiszabható eddigi maximum 20 millió forintos bírság a jövőben a GDPR alapján akár 6 milliárd forintra is rúghat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a legkisebb cégnek is ekkora büntetés jár majd ha vét egy apró hibát, hanem azt, hogy minden további nélkül kaphat akkorát, amely miatt akár még csődöt is kell jelentenie.
  2. A kockázat hatalmas, a felelős pedig a szervezet vezetője.
    Az adatvédelem szabályainak betartása a szervezet vezetőjének a felelőssége, aki dönthet akár úgy is, hogy nem foglalkozik a GDPR rendelkezéseinek megfelelő adatkezelésre átállással, hiszen minimális az esélye annak, hogy bekopogtat a hatóság és már az első fél órában talál annyi hibát, amely alapján akár pár millió forintos bírságot is kiszabhat.
  3. A kockázat azonban hatalmas – rosszindulatú, bosszúból feljelentő munkavállalója vagy bármire képes konkurenciája minden cégnek lehet, az állam számára befizetendő büntetés pedig komoly, nagyon is kézzel fogható és nehezen ellensúlyozható profitcsökkentő tétel.
  4. Az adatvédelem területén nem érvényesül az ártatlanság vélelme.
    A gondatlan (sőt, akár még a jószándékú magatartást is) pontosan ugyanúgy büntetni rendeli a jogszabály mint a szándékos jogsértést, a végső felelős pedig minden esetben a szervezet vezetője. Sőt, a vezető nemcsak a saját szervezetének adatkezeléséért felel, hanem a szervezet által igénybe vett adatfeldolgozók tevékenységéért is (könyvelő, tárhelyszolgáltató, marketinget ügyintéző cég, futárszolgálat, vagyonőr, stb.). A jogkövető magatartás bizonyítása minden esetben a szervezet feladata.
  5. A GDPR megköveteli a jogszerűséget, a tisztességes eljárást, az átláthatóságot, az adattakarékosságot és az elszámoltathatóságot is.
    A GDPR-ra felkészülés során a szervezetnek fel kell mérnie az adatvagyonát, azt meg kell tisztítani a jogalap nélkül kezelt személyes adatoktól, így a rendrakással egyidejűleg a szervezet a saját munkafolyamatait is átláthatóbbá, adattakarékosabbá teheti.
  6. Az adatvédelmi szabályoknak megfelelés extra figyelmet igényel a szervezetek vezetőitől.
    A szervezeteknek még olyan kötelezettségeik is vannak, mint például
    1. bizonyos adatkezelés típusok esetén érdekmérlegelési teszteket kell végezni (céges internet és e-mail, céges laptop, telefon használatának ellenőrzése, kamerarendszer működtetése, GPS használata, alkalmassági vizsgálatok, stb.),
    2. a GDPR által meghatározott esetekben adatvédelmi tisztviselőt kell foglalkoztatni (munkaviszonyban vagy szolgáltatási szerződés keretében),
    3. új feladatként az érintettek számára – bizonyos esetekben – az adathordozhatósági jog biztosítása,
    4. ha pedig bármilyen adatvédelmi incidens történik (például elveszik egy személyes adatokat tartalmazó pendrive, ismeretlen személy lenyúl egy céges laptopot, feltörik a cég informatikai rendszerét, stb.), az eseményt nemcsak kivizsgálni kell, hanem 72 órán belül be is kell jelenteni a hatóságnak, valamint ha jogszabály kötelezővé teszi, az incidens által érintett személyeket is értesíteni kell.

Miben tudunk Önöknek segíteni?

Mindazon adatkezelési és adatbiztonsági problémák megoldásában amelyek akadályozzák, hogy az Ön vállalkozása megfeleljen a GDPR előírásainak.

Tanácsadó tevékenységünk során – maximális titoktartási kötelezettség mellett – segítünk

  1. a vállalkozás adatvagyonának felmérésében és az adatvagyon leltár elkészítésében (a vállalkozás által használt adatkezelési nyilvántartások felmérésében, az adatkezelési jogcímek meghatározásában, az adatvagyon jogszabályi megfelelőségének vizsgálatában illetve megtisztításában, stb.)
  2. az adatkezeléssel és adatbiztonsággal kapcsolatos szabályzatok, sémák, protokollok, belső utasítok felmérésében és módosításuk kidolgozásában,
  3. az adatkezelési nyilvántartások GDPR rendelkezéseinek megfelelő módosításában (munkavállalókkal és üzleti partnerekkel, vevőkkel, stb. kapcsolatos adatkezelések, stb.)
  4. az érintettek jogai érvényesítését biztosító protokollok kialakításában (belső utasítások, ügymenetek, formanyomtatványok meghatározásában),
  5. a jogszabály által előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítésében (honlapokra, webáruházakra adatkezelési tájékoztatók készítésében, hozzájáruló nyilatkozatok rendszeresítésében, tájékoztatási kérelmek teljesítésében, panaszkezelésben, stb.)
  6. elektronikus megfigyelőrendszerek és beléptető-rendszerek felmérésében és jogszabályi megfeleltetésében (kameraszabályzat felülvizsgálatában, érdekmérlegelési tesztek készítésében, stb.),
  7. munkavállalók ellenőrzésével kapcsolatos adatkezelések felülvizsgálatában és módosításában, érdekmérlegelési tesztek és belső utasítások készítésében (céges eszközök, céges internet és e-mail fiók, GPS, telefon használata, alkalmassági vizsgálat, stb.)
  8. GAP-analízis segítségével olyan cselekvési terv elkészítésében mely meghatározza, hogyan érheti el a vállalkozás a GDPR rendelkezéseinek megfelelőséget (időtáv, erőforrásigény, elvégzendő feladatok, stb. meghatározása),
  9. direkt marketinggel és hírlevél szolgáltatással kapcsolatos adatkezelések jogszabályi megfelelőségének biztosításában,
  10. adatvédelmim incidensekkel kapcsolatos protokollok kialakításában,
  11. az adatvédelmi tisztviselő munkaköri leírásának (szolgáltatási szerződésének) tartalmi meghatározásában,
  12. adattovábbítási eljárásrendek és nyilvántartás kialakításában,
  13. a vállalkozás által igénybe vett adatfeldolgozókkal kapcsolatban a felelősségviszonyok rendezésében, tanúsítványok beszerzésében, auditok lefolytatásában, a szerződések GDPR rendelkezéseknek megfelelő módosításában,
  14. adatfeldolgozással foglalkozó vállalkozások esetén adatfeldolgozóként végzett feladatok GDPR rendelkezéseinek megfelelő végzésében,
  15. különleges adatok kezelésére és a gyermekek adatainak kezelésére vonatkozó szabályoknak megfelelésben,
  16. a vezetők, adatgazdák és alkalmazottak új típusú adatkezelési folyamatokra felkészítésében,
  17. a GDPR rendelkezéseinek folyamatos megfelelés ellenőrzésében.
Szolgáltatási szerződés alapján vállalunk adatvédelmi tisztviselői megbízást is, akár jogszabályi kötelezettségen alapul a kinevezés, akár a szervezet önkéntes döntése az.